Mint minden évben, 2022-ben is annak rendje/módja szerint készültek, szervezték a közelgő városnapja ünnepséget. Ilyenkor szokták köszönteni a 18. életévüket betöltött fiatalokat, továbbá ilyenkor köszöntik azokat akik az elmúlt években, évtizedekben kiemelkedő tevékenységükkel öregbítették Abádszalók jó hírnevét.

Ezen a jeles ünnepen vehette át az "Abádszalókért" díjat Nagy János, akit sajnos személyesen nem ismerek, de a gratulációknál Szivák Ilona méltatta Nagy János Úr tevékenységét mi szerint itt született és itt is él,  Munkát, megélhetést biztosított sok-sok embernek, rendezvényeket támogatott, adománnyokkal jarult hozzá egy-egy városi eseményhez Nagy János.   

Szintén ezen a napon vehette át az " Abádszalókért Díjat " Kasza Sándor Túravezető.  Abádszalók jóhírét vitte "mindigélmény", rengeteg információt atadó vízitúra alkalmával Kasza Sándor. Mindketten maradandót alkottak a saját területükön. Köszönet érte és hatalmas gratuláció illet mindkettőjüket.

Egy elsüllyedt település 146. évfordulójára gondolva fogalmazom a jegyzetemet, de meg kell állnom, mert akaratom ellenére, minduntalan egy másik, hasonló esemény jut az eszembe, ami nem is olyan régen( 2010.06.03.) történt. A helyszín a felső Tisza vidéke, Felsőzsolca…. Egy este a TV híradót nézve … döbbenten figyeltem a megrázó eseményt…. Mikor egy 80 év körüli, a sok munkában „megfáradt hátú” bácsika a szemben lakó szomszédjának teraszáról könnyes szemekkel nézte, hogy a talán 60 évvel ezelőtt sok sok veritékes munkával, talán megfelelő alap nélküli, vályogból épített kicsiny házát, egy élet munkáját,ahol nap mint nap szeretet, meleg étel várta, ahol minden este pihenőre hajthatta fejét ….az árvíz, a rohanó, tajtékzó Tisza elviszi……! Bevallom őszintén, akkor ott a TV elött én sem tudtam uralkodni az érzéseimen…., de nem szégyellem, mert úgy érzem az emberi méltóság egyik legnemesebb érzése, a másik embertársunk és annak tevékenysége iránti tisztelet,és megbecsülése nyílvánult meg.

A leírásban megemlített tiszahalászi emberek az Őket fenyegető veszélyek tudatában tértek vissza a szigetre, hiszen lakóházuk is csak ideiglenes volt. Mégis, mikor csak szóban említésre kerül Óhalász, ugyan az az érzés kerít hatalmába, mint mikor a könnyes szemű bácsikát láttam.

Egészen 1876-ig létezett egy kis falu a Tisza-folyónál, amit a hirtelen lezúduló jeges ár elpusztított és mára már csupán néhány téglafal és egy kereszt jelzi, hogy ott valamikor település volt.

A ma ismeretes Tisza-tavat, vagy Kiskörei víztározót 1973-ban hozták létre mesterségesen, a tiszai áradások szabályozásának és az Alföld jobb vízellátásának érdekében.

Így Óhalász, vagy ha úgy tetszik, Tiszahalász „szigete” nem a Tisza-tavon, hanem az akkoriban még ott kanyargó Tisza folyón, pontosabban pedig egy természetes úton létrejött, patkó alakú holtágon, vagyis morotván helyezkedett el.

 Mi is volt az az Óhalász?

Az Óhalászi-Holt-Tisza a tó egyik legszebb területe. Hatalmas, évszázados fák övezik, a vize kristálytiszta, elég mély. Óriási állományokban megtalálható a fehér tündérrózsa.

A sziget szélén álló óhalászi kilátó gyönyörű látványt nyújt a Tisza-tóra. Nehéz szavakba önteni, miről marad le, aki kihagyja.

 

  A megfigyelőtoronyból csodás a kilátás!

A toronyba érve első dolgunk, hogy tekintetünket végigvigyük a környéken. Ezen a helyen a szárazföld irányában is van érdekesség. Az Óhalászi-sziget tornyának a lábánál terült el régen egy település.

Egy falu. Méghozzá olyan falu, melynek története több száz évre nyúlik vissza. A település az egri püspökség ősi birtokai közé tartozott, melyet először 1261-ben „Halaz in Chereukuz” alakban írva, később pedig már Tisza-Halász néven említettek.

A 19. századig szinte folyamatosan lakott terület volt, néha 4-5, vagy 11 portával bejegyezve.

Elődeink a 19. század második felében védőtöltéseket építettek a Tisza két partján

Ahogy épültek a töltések, az áradások alkalmával mind kevesebb helye lett a szétterülő Tiszának –

Egyre nagyobb árvizek keletkeztek, és volt egy település, mely az árterületen feküdt. A honfoglalás kori, ekkoriban közel félezer lelkes Tiszahalász is ilyen.

Egészen 1876 tavaszáig.

Abban az évben ugyanis a Tiszán lezúduló hatalmas jeges árvíz teljesen elmosta a falut. 1876.március 24-én a Tisza morotvájában lévő Tiszahalászt(vagy Óhalászt) és mellette még 23 települést elöntött a Tisza, átszakadt a taskonyi védőgát, aminek következtében 1200 ház romba dőlt, két fő a víz áldozatává vált, háziállatok százai pusztultak el.

...Volt egy ember azonban, aki nem nézte végig tétlenül a katasztrófát. A szemben lévő parton lakott Hartl Ede, aki kompjával kimentette Tiszahalász több mint négyszáz lakóját. Segítette a fedél nélkül maradtak átköltöztetését, élelmet és ruházatot adományozott nekik

A nagy árvíz után a vármegye úgy döntött, a Tiszahalásziak nem maradhatnak egykori szigetükön, ezért Schlauch Lőrinc szatmári püspök Sarud mellett, néhány kilométerrel arrébb a szerencsétlenül járt közösségnek adományozott egy területet, melyet hálájuk jeléül Lőrincfalvának neveztek el.

 Mivel Erdélyben viszont már létezett egy ugyanilyen névvel ellátott település, ezért végleges nevét Újlőrincfalvára módosították. 

 Újlőrincfalva mai lakói, fáklyás felvonulással emlékeznek március 24.-én , a 146 évvel ezelőtti hatalmas árvíz által elpusztított  Óhalászra és valamennyi károsultra, településre.

Az egykoron lakott sziget mára kedvelt horgászhellyé vált, mely csukáiról és kárászairól híres. Emellett pedig hatalmas tündérrózsa mezői és különleges hangulata romantikus zarándokhellyé varázsolta. Előszeretettel szerveznek e vidékre vízitúrákat és kirándulásokat is.

https://www.youtube.com/watch?v=4UxOBINzA2E

Forrás: ilovetisza.hu szoljon.hu oldalak saját.

Előző írásomban említettem már, hogy Abádszalókon sokunk örömére számtalan ponton meg kell állni, mert szinte mindenről van valami mondanivaló.

A csipkeverők házától utunkat a város központja felé folytatjuk, de alig haladtunk két-háromszáz métert már is ott állunk a város szép autóbusz állomása előtt.

Első pillantásra megkedveli az erre járó, utazó vendég a jól formatervezett állomást. Jó, ha tudjuk, hogy az ország szinte valamennyi nagyvárosából közvetlenül, vagy átszállással el lehet jutni autóbusszal Abádszalókra.

A sötétedés kiszámított határára szervezett avató ünnepség csúcspontja volt a mű fénybe boruló átváltozása; Megyeri László látványtervező mérnök munkája. Az éjszakai látvány meglepő: a "varázsszem" puha homogén fénybe vonva, a védelmező figyelem, a tudás szimbólumaként sugárzik, az alatta anyagtalanná váló fragmentumok helyén lüktető csillagkép ragyog, bolygók lebegnek.

Tudásunk, világképünk nagy részét az univerzumunk megfigyeléséből nyerjük. Amikor felnézünk a felettünk levő égboltra, a létezésünket kutatjuk. S bár a csillagok iránt érdeklődő azonnal találhat ismerős alakzatokat a fények elrendezésében, mégsem az égbolt egyik szegmensét látjuk, hanem - ami a művészet lényege - szintézisét mindannak, amit szabad szemmel és sok más eszközzel (pl. rádió és infravörös műszerekkel) megfigyelhetünk az univerzumban. A Hubble űrtávcső felvételei csakúgy, mint a csillagos égbolt látványa intellektuális ihletet adtak a művésznek.

A fényfátyolon át letekintő csodás "szem" titokzatos pillantása testesíti meg a tudomány nagy és végső kérdését: mi a kezdet - a teremtés - , és mi az értelme a létezésünknek. Hisz végső soron a csillagászat is, a művészet is: filozófia.

Egyik ámulatból a másikba esünk itt a városközpontban. Az iskola épületével szemben találhatjuk a Városházát. A Hivatal előtti parkban találhatjuk DR. Laki Kálmán szobrát. A világhírű tudós, biokémikus 1909-ben született Szolnokon. Alig hároméves, amikor Abádszalókra költöznek, és ez a magyarázata annak, hogy világra eszmélésének helyeként önéletrajzi írásaiban és szóbeli visszaemlékezéseiben is településünket nevezte meg.

A műalkotás Györfi Sándor remeke. A Magyar Örökség-díjas művész a 90 centiméteres bronzszobrot 140 centiméteres csiszolt andezit alapra helyezte.

A kompozícióban a gránit elemek száma tizenhárom, amely a Laki-felfedezés faktorára utal. A szoborban egy nagy tudós szellemi hagyatéka, és egy rendkívüli tehetséggel megáldott művész lelke méltó alkotásban találkozott.

Az impozáns emlékmű Györfi Sándor (Munkácsy-, Mednyánszky-, Szervátusz- és Magyar Örökség-díjas) szobrászművész alkotása. A 4 métermagas emlékmű gránát által letarolt oszlopcsoportot ábrázol, amelynek legmagasabbikára az Abád-nemzettség címermadara emeli vissza a történelmi folytonosságot szimbolizáló oszlopfőt. A csonka oszlopmaradványokon lefolyó "vér" tartalmazza az áldozatok neveit abc-sorrendben, minden megkülönböztetés (cím, rang) nélkül: fronton elesett katonákét, gyalázatosan elhurcolt zsidókét és polgári áldozatokét.

Az alkotás bazaltból készült alapzaton áll. Az oszlopokat a művész süttői mészkőből készítette. Az emlékmű gyönyörű turulmadara, a fém oszlopfő és az áldozatok neveit megörökítő dokumentum bronzból készült.

A központból csak néhány métert kel sétálva megtenni, hogy eljussunk a városi könyvtárhoz, ahol egy újabb szobrot fedezhetünk fel.

A kiváló író, újságíró, irodalomkritikus, műfordító, a magyar holokauszt-irodalom megteremtője és Európa jelentőségű Wallenber-kutató Abádszalókon született 1931-ben.

Városunk őszinte hálával tiszteleg Ember Mária emléke előtt, hiszen kiemelkedő munkásságának köszönhetően Abádszalók neve bekerült a magyar irodalomtörténetbe. Ugyancsak páratlan hagyatéknak vagyunk birtokában, mert írónőnk abádszalókiként 2001-ben bekövetkezett haláláig azokból a pozitív emberi tulajdonságokból adott példát, melyek hiányától szenved a világ.

Ugyanis Ő emelkedett lélekkel, termékeny szorgalommal, a mások irányába megnyilvánuló végtelen megértéssel szolgálta a szülőföld szeretetének ügyét.

Abádszalók képviselő-testülete 2003-ban díszpolgári címmel és az írónő mellszobrának felavatásával fejezte ki háláját. Ugyanekkor vette fel könyvtárunk Ember Mária nevét.

A mellszobor Györfi Sándor Magyar Örökség-díjas szobrászművész alkotása. A 150 centiméteres talapzat süttői mészkőből készült. A 120 centiméteres alakot bronzból mintázta a művész. A kompozíció kifejező erejét rendkívülivé teszi a könyvek fölé emelkedő írónő jellemzően derűt árasztó egyénisége.

Kettő perc kényelmes sétával vissza az Önkormányzat felé eljutunk a Római Katolikus templomhoz, de előtte féluton egy érdekes szoborral találkozunk.

Az emlékmű Tiszaabád és Tiszaszalók 1896-os egyesítésének emlékére készült, mely egy élére állított csipeszt ábrázol.

A mű két szára a két, egykor külön álló faluból, Tiszaabádból és Tiszaszsalókból egyesített város egységét hívatott kifejezni, amely - ahogy a régi csipesz is korábbam - fából, acélrugóval, barnára festve készült.

Az acélrugó pedig az embereket jelképezi, akik összetartják a két részt.

Római Katolikus templom

A falak részint kőből épültek, nagyrészt téglából. Egyhajós szentéllyel és kórussal ellátott. A főoltár a templommal egyidős, fából készült, fölötte olajfestményen látható a Szent Kereszt, mint e templom titulusa. A mellékoltár fából készült, fölötte Szűz Máriát ábrázoló olajfestmény. A szószék fából készült, a templommal egyidőben. Az orgona 12 regiszteres, csőrendszerű pneumatikus Augster gyárban készült. A templom külső renoválása 1984-ben történt. Belül 1960-ban Király Sándor festette ki.1773 augusztus 22-én tették le a templom alapkövét.1774-ben szentelték fel.Oltárképeit Kovács Mihály festette.

Református templom

Az egyhajós, keleti részén poligonális záródású templom, korábbi fatemplom helyén épült 1789-ben. 1887 - ben felújították. Berendezése copfstílusban épültek és műemlékvédelem alatt áll. Ülőhelyek száma 320 fő. Állóhelyek száma 100 fő. Jelentős külső felújítás történt (1998-200) között. Belső felújítás 2001-2002-ben történt. Ekkor javításra került a kazettás mennyezet és a padozat. Tetszetős hidegburkolatot kapott a közlekedő, és megtörtént a fűtés kiépítése is. 2003-ban az orgona átépítése történt meg. A kiváló hangminőségű digitális orgona alkalmas hangversenyek tartására. Ezek a felújítások állami támogatásból valósultak meg. Egyéni adományként a faragott csillárok (erdélyi fafaragók munkája) és az Úrasztali terítők. 3 harangja van a templomnak.

Sok mindent láttunk már Abádszalókon és még mindég van mit megnéznünk.

Városnéző sétánkat hamarosan folytatjuk!

Forrás: Saját, TOURINFORM Abádszalók facebook oldala, Sáfár Lászlóné: JNSZ Levéltár Évkönyve 1999. 371.p.

Kiskörét éppen, hogy elhagytuk, az egy nyomsávos híd előtt lévő sorompó “megálljt” parancsolt nekünk, a fénysorompó is a két piros szemével kacsintgatott felénk. A következő pillanatban azt látjuk, hogy a szolgálatot teljesítő vasúti alkalmazott íves lendülettel felpattan a szolgálati épület falához támasztott “drótszamárra” és elviharzik a híd túlsó vége felé, pedig láthatná, hogy milyen hosszú sor várakozik az itteni sorompó előtt, innen kellene eregetni az autókat. A fénysorompó csak kacsintgat, mi pedig az összeráncolt szemöldökünket próbáljuk kisimítani, mikor is szembejövet feltűnik a drótszamaras alkalmazott. A járgány már szinte magától, repülve csapódik az épület falához ahol már a lehullott vakolat helye is felvette a kormány formáját. A sorompó, mintha megijedt volna a járgány hangos landolásától, elkezdett emelkedni és a piros szemek is nyugovóra tértek, most váltótársuk a fehér imitálta a munkavégzést. Szép lassan átaraszoltunk a felújított hídon, majd egy jobbos kanyar után......”ki kívánkozott belőlem a lelki bánat”!! ....az út minősége a híd előtt és a híd után.....a háborgó tengert erősen megszégyenítené! Gyorsan be is ugrottunk a kocsiba, .....rögvest menjünk innen!!

Alig haladtunk egy-két kerékfordulatnyit, egy kicsinyke településre, Pusztataskonyba értünk.

A meglévő szegényes adatok alapján:

Pusztataskony egyéb belterület, amely része Tiszabura község területének, amelynek központjától számítva nagyjából 6 kilométer távolságra található. A községhez tartozó Pusztataskony elnevezését Taksony fejedelemről nyerte. Pusztataskonyban épült meg az Európai Unió támogatásából a Nagykunsági vésztározóle- és beeresztő csatornája.

Ahogy haladunk, alig ötvennel, bal oldalon egy rikító fehérre festett kápolna és a mellette lévő épület, - valamint kíváncsiságunk - utasított megállásra.

A kápolnát a Szapáry család építette a 19. század második felében, romantikus stílusban. A kápolna kriptájában nyugszik gróf Szapáry Gyula, Magyarország egykori (1890-92) miniszterelnöke, korábbi földművelés és pénzügyminisztere, aki fontos szerepet töltött be Jász-Nagykun-Szolnok vármegye és Pest-Buda közéletében valamint a Tisza szabályozásában.

Nagy István szolnoki szobrászművész gróf Szapáry Gyulát, Magyarország egykori miniszterelnökét ábrázoló domborművét, a Szapáry család állandó szálláshelyén, Pusztataskonyban, az általuk építtetett kápolna kriptájában, annak falán helyezték el, közel sírfeliratos márványtáblával lezárt kriptafülkéjéhez.

Szapáry, muraszombati és szécsiszigeti gróf Szapáry Gyula, 1832-ben Pesten született. Pályafutását Jász-Nagykun-Szolnok megyében kezdte, Heves és Külső Szolnok vármegye első alispánja, majd főispánja volt, megalapította a megye gazdasági egyesületét. Kilencszer választották képviselővé. Követként hozzásegítette a várost Alcsi- és Tenke-puszta megvásárlásához, ahol a szolnoki gazdák földhöz tudtak jutni. Magyarország egykori (1890-92) miniszterelnöke, korábbi földművelés és pénzügyminisztere volt, aki fontos szerepet töltött be Jász-Nagykun-Szolnok vármegye és Pest-Buda közéletében valamint a Tisza szabályozásában. 1905-ben, Abbáziában* hunyt el, majd a pusztataskonyi családi kriptában helyezték örök nyugalomba, ahol még öt rokona nyugszik. Nyughelyét 2006-ban a Nemzeti Sírkert részévé nyilvánították.

A pusztataskonyi kápolna felújítására azért került sor, mert a második világháborúban nagy károkat szenvedett. A bekövetkezett állagromlás olyan mértékű volt, hogy a hívők munkája és adományai már nem voltak képesek azokat helyrehozni. Ezt felismerve Tiszabura Önkormányzata, mely településhez hozzácsatolták Pusztataskonyt, egy alapítványt hozott létre a kápolna megmentésére, melynek kuratóriumi elnöke dr. Szapáry György, Szapáry Gyula dédunokája lett.

Pusztataskony, illetve Taskony, a Taksony személynév hangátvetéssel keletkezett változata. A településtörténetben már az Árpád-háziak ideje alatt szállásbirtokként megtalálható. Utolsó tulajdonos ura gróf Szapáry Gyula volt, akinek az itt elterült 3700 holdas birtokán központi major szerepet töltött be. Itt volt a Szapáry család állandó szálláshelye.

A kápolna melletti nagy kastélyt és a vele szemben lévő kis kastélyt 12 holdas park vette körbe. A települést később Tiszaburához csatolták, de az itt élő emberek kiharcolták a településnév megtartását. Az 1992-ben még 400 lelkes település ma már 150 körüli lélekszámú. Mára a kastély épületek jelentős átalakításon mentek át, és a kis település szinte egyetlen munkahelyét biztosító intézmény működik benne.

Valójában nem terveztünk állomást Pusztataskony településre. Talán a “hullámzó” útszakasznak köszönhetjük, hogy megálltunk e picinyke faluban, ahol oly sok mindennel okosabbak, gazdagabbak lettünk.

Abbázia*: Abbázia (horvátul Opatija, olaszul és németül Abbazia) városés község(járás) Horvátországban

Fiumétól8 km-re nyugatra, az Isztriai-félsziget északkeleti részén, a Kvarner-öbölpartján, az Učka-hegység lábánál fekszik. Közúton az Isztriai-félsziget felől az A8-as autópályán, a Trieszt és a Dalmáciafelől az A7-es autópályán, Zágrábfelől az A6-os autópályánérhető el. Vasútállomása Matuljiban van. A várost babérfaligetekveszik körül, tengerpartja sziklás és festői.

Utunkat folytatjuk a következő állomás felé!

Forrás: Saját, utazzitthon.hu, itthon.hu, kozterkep.hu, google

Az első abádszalóki táborozásunk alkalmával a Karfiolnál eldöntöttük, legközelebb is ide jövünk. Annyira jól éreztük magunkat Abádszalókon, hogy nem is lehetett más a választásunk. Szinte valamennyien akartuk, hogy még jobban megismerjük ezt a csodálatos víztározót, a kedves Abádszalóki embereket. Bárhol találkoztunk a helyi lakósokkal, szinte előre köszöntek. Az otthoniaknak elmesélve élményeinket, Ők is csatlakoztak hozzánk, így a következő alkalommal már három kocsival, négy család, összesen nyolc felnőtt, négy gyermek indultunk Abádszalókra egy nagyobb lélegzetű (két hét) nyaralásra a Karfiolhoz. Utunkat megpróbáltuk rövidebbre venni, így most a 31-es úton Jászberény, Heves felé irányítottuk autóinkat. Heves város központjában letérve a 31-es útról Hevesvezekény, Kisköre irányába folytattuk utunkat. Kiskörét az egy nyomsávos, vegyes közlekedésű Tisza hídon hagytuk el. A hídon felváltva közlekedtek a vonatok illetve a gépjárművek.

A hídon, majd Pusztataskony településen áthaladva néhány perces út után a Kunsági öntöző csatorna keresztezte utunkat.

Innen tényleg csak 3-4 perc autóút és Abádszalókra érkeztünk, ahol a már ismert Karfiolnál felépíthettük a kibővített táborunkat. Mind ezt megtehettük minden zokszó nélkül, hiszen a víztározó partjain kívül az ég -világon semmi nem volt. Mi mint “parti fecskék” alkalmazkodtunk környezetünkhöz, ügyelve arra, hogy a tábor mindig tiszta legyen.

Táborunkban már megtalálhatók a négyszemélyes, hálófülkés, előteres, előtetős kempingsátrak, a kettő égőrózsás kemping gáztűzhely is, de amire szükségünk volt, minden megvolt.

                            A tábori teendőkben, főleg a konyhán mindenkinek jut feladat.

A mindennapi, friss élelmiszer szükségleteinket a faluban lévő két nagyobb ABC-ben, vagy a kisebb vegyesboltokban tudtuk beszerezni. Mindig csak annyit amit azonnal elfogyasztottunk, vagy nem volt romlandó.

                                    A főzés után jöhet a "minőség ellenőrzése".

                                                           A zsűri elnöke végzi a dolgát.

                                                A többiek is kiveszik részüket a meózásban.

A fínom ebéd után egy kis andalító zene, az ifjú hölgy külön kérésére, máskor egyébként csak az esti órákban.

                                                                  ...nagyon szuper a víz...

                                      ...nekem van úszógumim, ha felveszem, már tudok is úszni...

Egyik szemünk mindíg a gyerekeken volt, vigyáztunk rájuk, de a nagyobbacskák is vigyáztak a kisebbekre.

De jó is sarat dagasztani. Ezen a nyáron nem tudni miért, nem lett feltöltve a tározó...ezért ilyen sekély a part.